2014.07.02.Komárom
Van egy 4 éves kislányom, Luca.Nem jellemző rá, hogy beállít a stúdióba mikor fotózom.
Zsófi már ott volt, Viki sminkelte.Luca feljött és olyan csodálattal nézte :)
Nem szokott így tenni, úgyhogy én is meglepődtem.Majd belekezdtünk a fotózásba és Lucának folyton valami dolga volt, pedig tudja, hogy nem szabad feljönni.
Végeztünk, Zsófiék elmentek
Luca csak ennyit mondott: "Annyira szép volt"
Majd utána napokon keresztül emlegette :)
Azt hiszem, többet nem is kell írnom :)
Köszönöm, hogy itt voltatok:)
Zsófi sminkjét Pankovics Viktória készítette.
2014. augusztus 25., hétfő
2014. augusztus 20., szerda
Zsuzska
2014.06.12.
Zsuzska hívott ( a barátnőitől kapta ajándékba a fotózást) és nem volt túl lelkes sőt.....
Húú gondoltam magamban, nehéz dió lesz- valaki, aki ennyire nem szeretné, de eljön, mert kapta és mégsem szeretné megbántani a csajokat.
Aztán elérkezett a nap, egy percig sem tagadom, izgultam, nagyon is izgultam.Mert hát az természetes, hogy az emberek nagy része izgatott, mikor a fényképezőgépem elé áll, hiszen mégis egy új szituáció. De ő nem akarta.
Aztán megérkeztem a helyszínre és megláttam és már nem is izgultam, hanem pörögtek a gondolatok a fejemben.Akkor már tudtam, hogy nagyon jó anyag lesz és nagyon jó lesz együtt dolgozni :)
....és így is lett.
Imádom Zsuzska képeit és azt az egész délutánt :)
......és azt hiszem ő is így van ezzel, legalábbis remélem :)

2014. augusztus 18., hétfő
Barbara
2014.06.12.Komárom
Amikor erre a fotózásra visszaemlékszem eszembe jut : "Te vagy a legnagyobb hős"
Barbara apukája folyamatosan ezt énekelte a fotózás alatt.
Tudom, hogy ez a szám nem éppen az apukákról szól, de a mondat, amit idéztem, akár róluk is szólhat.
Hősök, Lányok, Apák.
......és ahogy Barbarával az apukája törődött és ahogyan beszélt róla, ahogy szerette dédelgette.
Jó látni ezeket a pillanatokat.
Köszönöm Barbara, hogy ellátogattál hozzám Anyukáddal, Keresztanyukáddal és Apukáddal :)

2014. augusztus 14., csütörtök
Ági és Jocó Nagy Napja
2014.06.28.Győr, Bőny, Győrújfalu
Sokszor gondolkozom azon, mikor eljön az "utolsó" találkozás ideje és átadom a képeket, hogy hiányozni fognak - hát most ezt éreztem- .
Mosolyogva emlékszem az első találkozásra mikor hónapokkal az esküvő előtt Jocó szinte percről percre elmondta az esküvő menetét, szinte levegőt sem vett.
Aztán Jocó végig tartotta magát a tervhez, a kreatív fotózáson is kezében volt a kis papírkán a menetrend és folyamatosan nézte és figyelte :)
Ági pedig mosolygott, Ági szinte mindig mosolyog, a szeme biztosan.
Nagyon nagyon jó csapat volt az esküvőn, úgy viselkedtek velünk, mintha mi is családtagok lennénk.Köszönjük, nagyon :)
Kavarognak a fejemben az emlékek és a gondolatok.
Azt hiszem tökéletes nap volt Ági kedvességével és Jocó különleges humorával együtt :)
Köszönöm, hogy Veletek lehettem, lehettünk:)
Legyetek mindig ennyire boldogok :)Sőt még boldogabbak :)
Ági és Jocó esküvőjén a videót Hornyacsek Ernő készítette:
https://www.youtube.com/watch?v=l3tza18xs3g
Ági és Jocó összefoglaló kisfilmje az általam készített képekből:
https://www.youtube.com/watch?v=CbJ-DiVidUQ&feature=youtu.be

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)